Papp János

Hagyományos kínai orvos

Papp János

 

„Holisztikus gyógyítóként az egészségtudatosság fontosságát igyekszem átadni a pácienseknek. Azt a nézetet, hogy nem áldozatai vagyunk a körülményeknek, hanem igenis sokat tehetünk magunkért azzal, ha odafigyelünk testünk jelzéseire, megértjük a működését és megőrizzük egészségünket, megelőzzük a betegségeket. Az emberek többsége nem így éli az életét, ezért időbe telik az áthangolódás. E folyamat előrelendítése számomra az egyik leghangsúlyosabb feladat a munkámban. Ugyanakkor orvosként azt is felemelő látni, amikor valakit sikerül meggyógyítani az endometriózisból, PCO szindrómából, amikor csökkenteni tudom a stroke utóhatásait vagy egy lebénult végtagot újra mozgásra tudok bírni vagy éppen az állandó fülzúgással küzdőknek ismét csendes napot tudok hozni.  Ez az elhivatottság kíséri végig az életemet is.”

 

Gyógyítóvá válásom története

Mielőtt az orvoslást választottam hivatásomnak, reklámügynökségeknek dolgoztam, filmeztem, fotóztam, művészeti munkáim voltak, de már a húszas éveimben is dolgoztam természetgyógyászként Németországban. Így volt már tapasztalatom az alternatív módszerek hatásairól,  lehetőségeiről, mégis elhatároztam, hogy beiratkozom az orvosi egyetemre. Ezt néhány év után otthagytam, mert személyes meggyőződésem és tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy ezzel nem fogok tudni úgy gyógyítani, ahogyan azt a vízióimban képzeltem.  A fordulatot Kínában és Indiában tett utazásaim hozták meg, ahol olyan gyógyítókkal találkoztam, akik teljesen megváltoztatták a világról és a betegségekről alkotott elképzeléseimet.

2014-ben diplomáztam a harbini Heilongjiang Hagyományos Kínai Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen.

Az egyetem elvégzése után a kínai kórházak mintájára létrehoztam egy olyan központot, ahol az akupunktúra mellett jelen vannak a hormontanácsadás, gyógymasszsázsok, Bemer ágy, relaxációs kezelések, ICOON- LPG gépekkel végzett kezelések.  Így érezhetően gyorsabban gyógyult mindenki, mintha kizárólag akupunktúrát alkalmaztunk volna.

Medical Healing Point - a valóra váltott álom

Mára az az egészségközpont éppen olyanná vált, mint ahogyan azt megálmodtam: egy igazán komplex, valódi segítséget nyújtó, szelíd gyógymódokat alkalmazó hely, ahol a keleti és a nyugati orvoslás találkozik, kiegészülve csúcstechnológiás gépekkel.  Ennek köszönhetően a pacienseimnek nem kell végigjárniuk a problémáikkal hosszú évekig tartó, anyagilag és szellemileg is megterhelő kivizsgálások hosszú sorát, és részt venniük sokszor egymásnak ellentmondó kezeléseken.  Célom az, hogy minden kiváltó okot egy helyen tudjunk feltérképezni, és olyan megoldásokkal, terápiákkal, komplex kezelési tervvel hosszú távú, tartóst gyógyulást érjünk el a páciensemmel közösen. Ennek érdekében folyamatosan kutatom az új megoldásokat, figyelemmel kísérem a legújabb publikációkat és új módszerek kifejlesztésével is kísérletezem.  

Egyedülállóan tudom kezelni a ma már nagyon gyakori tünetként előforduló fülzúgást, a tinnitust, és a reménytelennek tűnő meddőségi problémákat  is.

Bejelentkezés Papp Jánoshoz